Fehér Dániel Dr.
(Nagymórichida - Tekepuszta, 1890. okt. 27.– Sopron, 1955. febr. 16.)
Erdőmérnök, nemzetközi hírű mikrobiológus, növényfiziológus, botanikus, talajbiológus, a biológiai tudományok doktora, az MTA levelező tagja, a Soproni Főiskola egyik legismertebb professzora, két alkalommal dékánja.
Rövid életrajz:
Felsőfokú tanulmányait a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola erdészeti fakultásán, 1921-ben fejezte be. Időközben, 1918-ban már a Növénytani Intézetben tanársegéd (díjtalan gyakornok), 1919-ben ösztöndíjas Bécsben, ahol növénytan-vegytan tárgyakból doktorátust szerzett. 1922-ben egyetemi adjunktus, 1926-ban pedig egyetemi nyilvános rendes tanár 1951-ben bekövetkezett kényszerű távozásáig. Pályájának 37 éve alatt bejárta fél Európát, elsősorban Skandináviát, így 1926-ban és 1932-ben Dániában, Norvégiában, Finn- és Svédországban tett tanulmányutakat. 1933-ban előadásokat tartott a bázeli és a zürichi egyetemeken, s elsőnek szervezett francia-magyar sivatagi expedíciót a Szaharába. A Finn Tudományos Akadémia tagjává választja, 1950-ben pedig a VII. Nemzetközi Botanikai Kongresszus Ökológiai Szekciója alelnöki tisztséggel ruházza fel (Berlin). A biológiai tudományok doktora 1952-ben, majd 1954-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Munkásságának középpontjában két évtizeden át a hazai erdőtalajok biológiai vizsgálata állott. Számos kísérletsorozatot végzett a talajok összetételének, szén-dioxid légzésének, szervesanyag-termelésének, nitrogén-körforgalmának, foszfor- és káliumgazdálkodásának; a talajok baktérium életének és biológiai folyamatai időbeli periodicitásának, az erdei talajjelző növények pH határértékeinek, a talajok mikro- és makroszkopikus moszat- és gombaflórája összetételének és elterjedésének megállapítására. Foglalkozott a növények hő- és vízgazdálkodásának egyes kérdéseivel, a növekedés egyes környezeti feltételeivel. Második dékánsága idején (1949-1951) arra kényszerítették, hogy zárja ki az Egyetem Erdőmérnöki Karáról azt a 41 kitűnő előmenetelű, de a selmeci hagyományokat ápoló hallgatót, akik világnézeti és politikai tekintetben persona non grata-nak, illetve osztályidegennek számítottak, majd őt magát is megfosztották katedrájától. 1952-től haláláig az általa alapított Soproni Talajbiológiai Kutató Laboratóriumot vezette.
Főbb művei:
Tudományos munkássága rendkívüli; 35 év alatt 7 magyar-, 1 német- és 1 francia nyelvű könyve jelent meg 270 eredeti értekezése és tankönyvei mellett. Élete fő műve az 1954-ben kiadott Talajbiológia című könyv volt.
Emlékhelyek (kopjafa, emléktábla, síremlék):
Fehér Dániel hamvait Budán, a Szent Gellért templom urnatemetőjében őrzik. Emlékét a Nyugat Magyarországi Egyetem Botanikus kertjében mellszobra őrzi.
