2014 júniusára az Országos Erdészeti Egyesület Elnökségének határozata után, egy éves előkészítő, szervező és fejlesztő munka után, a Wagner Károly Alapítvány támogatásával, a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület megvalósításában, teljesen értékűen elérhető az Országos Széchenyi Könyvtár EPA rendszerében az Erdészettörténeti Közlemények szabadon felhasználható és kereshető digitális archívuma.
A Közlemények a több mint félévszázados magyar erdészettörténeti kutatások eredményeinek egyik legteljesebb adatbázisa. Az Országos Erdészeti Egyesület az Erdészeti Lapok teljes körű digitalizálása és annak látogatottsági sikere után határozta el, hogy a Közleményeket is szabadon kutatható közkinccsé teszi a világháló segítségével. A Nemzet Könyvtárával és a MEK Egyesülettel együttműködve, a Lapok digitális archívumának felépítése során létrejött szakmai tapasztalatokra és kapcsolatra támaszkodva, féléves fejlesztői munkával készült el a 18.000 oldalnyi terjdelmű digitális archivum. Az OSZK EPA rendszerén kívül elérhető a MATARKA adatbázisában is, mely a magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa. Ezenkívül - az Erdészeti Lapok mellett - a Közleményeket is integráltuk az EHM keresőrendszerbe, mely a szabad szavas keresés során a legpontosabb és legteljesebb találati eredményeket produkáló keresőrendszer.
Az Erdészettörténeti Közlemények OSZK EPA archívuma és az EHM kereső az alábbi képekre kattintva érhető el közvetlenül.