Dr. Járó Zoltán
(Nagybecskerek, 1921. június 16. – Budapest, 2020. február 21.)
Rubinokleveles, Bedő Albert díjas erdőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a korábbi Erdészeti és Faipari Egyetem tiszteletbeli és címzetes egyetemi tanára, az Erdészeti Tudományos Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese, kutatóprofesszora, a magyar erdészeti ökológia elismert képviselője.
Rövid életrajz:
Erdőmérnöki oklevelét 1946-ban szerezte meg. Ezt követően az Erdészeti Kutató Intézetnél segéderdőmérnökként helyezkedett el. 1947-1949. között a Budapesti Erdőigazgatóságnál segéderdőmérnök, termelési előadó, majd igazgatósági titkár. 1949-1983. között az Erdészeti Tudományos Intézetnél dolgozott. Itt kísérletügyi adjunktus, tudományos kutató, tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárs, tudományos osztályvezető, tudományos főosztályvezető, intézeti igazgatóhelyettes és tudományos tanácsadó beosztásokban dolgozott.
Több mint 60 éves munkássága során az országos genetikai talajtípus-rendszert a hazai erdőgazdálkodás igényeinek megfelelően értékelte és adaptálta. Kidolgozta az erdészeti termőhely-feltárás helyszíni és laboratóriumi vizsgálati módszereit és segítségével feldolgozta az erdőgazdasági tájak talaj, majd termőhelyi adottságait. A „Talajtípusok” című könyve mind a mai napig használatos a gyakorlati szakemberek körében és mára szinte pótolhatatlanná vált.
Kimunkálta a hazai fafajok termőhelyi igényének ökoszisztéma szemléletű vizsgálati módszerét és meghatározta a főbb állományalkotó fafajok termőhely-igényét. A fontosabb magyarországi fafajok elterjedésének és termőhelyi igényének feldolgozása alapján kialakította a sajátosan magyar erdészeti termőhely-tipológiai rendszert. Erre épült „Az egyes termőhely-típusokon alkalmazható célállományok és azok várható növekedése” c. tanulmánya, amely az erdőmérnök-képzés, a fafaj-megválasztás és általában az erdőgazdaság fejlesztésének mindenkori alapjává vált.
Kialakította a az ökológiai szemléletű erdészeti földértékelést. Leírta a főbb fafajok éves és korszaki növekedésmenetét és az ehhez kapcsolódó vízfelhasználás modelljét. Kidolgozta az erdő szervesanyag-forgalmának vizsgálati metodikáját. Meghatározta több állományalkotó fafaj szerves- és tápanyagforgalmát. Nemzetközileg is új módszert dolgozott ki a felszín alatti szerves-anyag (gyökérzet) vizsgálatára.
Nyugdíjazását (1984) követően is intenzíven részt vett a tudományos életben.
Az erdőgazdálkodás elveinek és az erdészetfejlesztési törekvések maghatározásában Járó Zoltán elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tevékenységét Bedő Albert- és Akadémia-díjjal, Vadas Jenő emlékéremmel, továbbá a Pro Silva Hungariae Díjjal és a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el.
Dr. Járó Zoltán lányainak felajánlása nyomán hagyatékából számos értékes könyv került az OEE Könyvtár állományába.
Sírhelye: Dr. Járó Zoltánt az Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplom (Budapest, Vi. ker Pethő S. u. 2.) urnatemetőjében helyezték örök nyugalomra.
