"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Dr. Kosztka Miklós

Dr. Kosztka Miklós

(Sopron, 1944. december 6. –  Sopron, 2019.  május 23.)

Bedő Albert díjas erdőmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, Professzor Emeritus, az Erdőmérnöki Kar volt dékánja, a Geomatika és Mérnöki Létesítmények Intézet volt intézetigazgatója.

Rövid életrajz:

Sopronban, szülővárosában folytatta gimnáziumi és egyetemi tanulmányait is. Az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán 1968-ban szerzett oklevelet. A Kaposvári Állami Erdőrendezőségnél eltöltött három éves gyakorlati szakmai munkásságot követően 1971-től az akkori Erdészeti és Faipari Egyetem tanszéki mérnöke, 1973-tól egyetemi tanársegéde, 1980-tól egyetemi adjunktusa, 1989-től egyetemi docense volt. 1995 óta kinevezett főállású egyetemi tanár. 1979-ben erdőmérnöki oklevele mellé közúti építő és útüzemeltető szakmérnöki oklevelet, 1985-ben „summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktori címet, 1987-ben kandidátusi értekezésének sikeres megvédése után a mezőgazdasági tudomány kandidátusa tudományos fokozatot szerzett, majd 1995-ben sikeresen habilitált. 1990-93 között az Erdőmérnöki Kar dékánja, majd egy évig dékánhelyettese volt. Nevéhez fűződik az erdőmérnöki oklevél „Európa-mérnök”-i rangra emelése. 1993-tól az Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője, 2000-től a Geomatika és Mérnöki Létesítmények Intézet intézetigazgatója. Az Intézetben az erdészeti utak tervezése és fenntartása témát gondozta, az Erdészeti útépítés és az Erdészeti utak tervezése tantárgyak előadója volt.

Munkája elismeréseként 2010-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetemen Professzor Emeritus címet kapott. Szakterületén jelentős és kiemelkedő kutatómunkát végzett. Az erdészeti útépítés, útfenntartás és erdőfeltárás területén elért kutatási eredményei révén elismert hazai szaktekintély volt. Tudományos szakmai tevékenységét 2 egyetemi tankönyv, 9 egyetemi jegyzet, 2 értekezés, több, mint 50 tudományos, hazai és külföldi szakfolyóiratokban megjelent publikáció, 34 kutatási zárójelentés, 85 hazai és nemzetközi konferencián tartott előadás is fémjelzi.

Az MTA Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottságának tagja volt, illetve 1993-1999 az erdőhasználati, erdészeti gépesítési és erdőfeltárási munkabizottságának elnöke volt. 1996-1999 a MTA VEAB Erdészeti Szakbizottságának elnöke volt. 1990-1999 az Országos Erdészeti Egyesület választmányi tagja volt, 1994-2012 az OEE Erdőfeltárási Szakosztályának elnöke. 2011-2016-ig az OEE Díjbizottság elnöke volt. 1997-2007 között az MMK Erdészeti, Faipari, Mezőgazdasági és Papíripari Szakmai Tagozata Minősítő Bizottságának elnöke volt.

Számos kitüntetése közül kiemelendő az 1998-2002 Széchenyi Professzori ösztöndíj, 2003 Bedő Albert emlékérem, 2006 Nyugat-magyarországi Egyetem kiváló oktatója, 2008 Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagja, 2008 Pro Sylva Hungariae díj, 2010 Professor emeritus cím, 2011 Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje, 2012 Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért díj, 2014 Életfa emlékplakett.

Sírhelye: Dr. Kosztka Mikóst a Balfi Evangélikus temetőben (Sopron, Balfi út 135.) helyezték örök nyugalomra.