Dr. Igmándy Zoltán
(Hajdúnánás, 1925. okt. 9. – Sopron, 2000. dec. 10.)
Bedő-díjas okleveles erdőmérnök, az OEE Elnökségi tagja, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem rektorhelyettese, Erdőmérnöki Karának dékánja. Elnyerte a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetést és az Albert Einstein diplomát.
Rövid életrajz:
1948-ban kapott erdőmérnöki diplomát. Az 1945-46-os tanévben – annak betiltása előtt - az Ifjúsági Kör utolsó elnöke volt. Szakmai életét a Debreceni Erdőrendezőségnél kezdte, majd a Püspökladányi Erdőgondnokságnál beosztott mérnök, 1949. júniusától a Szolnoki Erdőgazdaságnál erdőgondnok. 1950-ben az erdészeti főhatóság az Erdészeti Tudományos Intézetbe helyezte át. Innen 1953. október 1-jén az Erdőménöki Főiskola Erdővédelemtani Tanszékre egyetemi tanársegédi kinevezéssel kerül, ahol 1955-ben adjunktus, 1960-ban docens, 1969-ben egyetemi tanár. Oktatóként kezdetben gyakorlatokat vezetett, majd az Erdészeti növénykórtan, az Erdészeti állattan I.-II. előadásokat tartotta az erdőmérnök hallgatóknak, a Faanyagvédelemtant a faipari mérnök hallgatóknak is. Az Erdészeti rovartant is több szemeszteren keresztül oktatta. Előadásait a nagy szakmai tudás, a gyakorlati problémák és azok lehetséges leküzdésének ismerete, és fanyar egyéni humora jellemezte. Oktatóként az Alma Mater múltjának kiváló ismerője, a selmeci hagyományok egyik őrzője, terjesztője. Kidolgozta az erdészeti növényvédelmi szakmérnök képzést, majd megszervezte a posztgraduális oktatást, vezette a szakmérnöki kurzusokat két és fél évtizeden át. 1968-től először megbízott, majd kinevezett vezetője az Erdővédelemtani Tanszék-nek nyugdíjazásáig. Tagja volt a Kar Tudományos Bizottságának, 1965-69. között dékánhelyettes, 1981-84-ig rektorhelyettes, 1984-1989. október 1-ig az Erdőmérnöki Kar dékánja.
Az ERTI-be helyezése óta folytatott kutató munkát, fő területe az erdészeti növénykórtan volt.
1957-ben a biológiai tudományok kandidátusa címet, majd ennek alapján 1960-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1982-ben a mezőgazdasági tudományok doktora lett. A kutatás, oktatás mellett számos tudományos és szakmai bizottságban, társaságban tevékenykedett: tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Bizottságának, az MTA Erdészeti Bizottságának, a Faanyagvédelmi Minősítő Szakbizottságnak, elnöke a Faanyagvédelmi Szabványbizottságnak, alelnöke az OEE Mikológiai és Faanyagvédelmi Társaságának, elnökségi tagja az OEE-nek, a Magyar Madártani Egyesületnek, elnöke az OEE Soproni Csoportjának.
1962-ben a kiváló dolgozó, 1966-ban a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. A magyar mikológia fejlesztése terén végzett munkájáért 1966-ban Clusius emlékérmet, a faanyagvédelem során elért kutatási eredményeiért 1986-ban Eötvös Lóránd Díjat kapott. Az Országos Erdészeti Egyesület Bedő Albert díját 1983-ban ítélte oda számára az Egyesület választmánya. 1989-ben elnyerte a World Cultural Council által alapított Albert Einstein diplomát. A környezetvédelmi miniszter 1990-ben az Emberi környezetért kitüntetéssel jutalmazta az e téren kifejtett munkáját, ezévben kapta meg a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetést is. 1992-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem legmagasabb elismerését, a Honoris Causa Doktori címet nyerte el.
Főbb művei:
Öt könyv-könyvrészlet, számos egyetemi jegyzet, 41 tudományos dolgozat mellett több ismeretterjesztő cikke, szakmai körökben tartott előadása után 1991-ben jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában fő műve, Magyarország taplógombái címen.
Emlékhelyek (kopjafa, emléktábla, síremlék):
Igmándy Zoltán sírhelye a Soproni temetőben található.
