Rakonczay Zoltán
(Nyésta 1929. dec. 14. – Budapest, 2018. szept. 10.)
Kaán Károly-díjas okleveles erdőmérnök, közgazdász, az Országos Erdészeti Egyesület Tiszteletbeli Tagja, korábbi alelnöke, a hazai intézményes természetvédelem megalapítója.
Rövid életrajz:
Az elemi iskolát Parasznyán és Miskolcon, középiskolai tanulmányait a miskolci Fráter György Főgimnáziumban végezte, és ott érettségizett 1949-ben. Ez év őszén a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Erdőmérnöki Szakára iratkozott be, ahol az első félévet sikeresen teljesítette. Ezt követően, 1950-ben már Brassóban az Institutul de Silvicultura din Orasul Stalin intézményben folytatta tanulmányait, ahol erdőmérnöki oklevelét 1954-ben szerezte meg. Ez évben a Dél-Mátrai Állami Erdőgazdaság Mátrafüredi Erdészeténél lett erdőművelő. 1955-ben erdészetvezető, majd 1956-ban az erdőgazdaság főmérnöke lett a Dél-Mátrai Állami Erdőgazdaság Mátrafüredi Erdészeténél. 1966-ban a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen külkereskedelmi közgazdász mérnöki oklevelet szerzett. 1965-ben Budapestre, az Országos Erdészeti Főigazgatósághoz helyezték át, ahol az Erdőhasználati Osztály vezetője lett, majd a MÉM-ben előbb az Erdőrendezési Főosztály vezetője, majd az Erdészeti Igazgatási Főosztály főosztályvezető-helyettese lett. 1970 végére elérte, hogy az ország valamennyi erdőterületén üzemterv állt rendelkezésre. Ennek alapján pedig 1972-re elkészült az a háromkötetes országos erdőleltár. Rakonczay Zoltánt 18 év államerdészeti szolgálat után a Minisztertanács 1972-ben átirányította a természetvédelem területére, ahol az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökeként (miniszterhelyettesi rangban) fogott munkához.
Az országban tíz regionális természetvédelmi körzetet alakított ki, működtetésükre az erdőrendezőségek bázisán hozta létre a természetvédelem első regionális szerveit. Valamennyi magyarországi nemzeti park kialakításához volt köze. Az OTvH-t Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatallá (OKTH) fejlesztették, és vezetőjének kinevezéséig 1977–78-ban megbízott államtitkárként ő vezette az új országos hatáskörű szervet. Egyik előkészítője volt az 1976. évi első magyar környezetvédelmi törvénynek. Majd tíz éven át, 1987-ig államtitkár-helyettesként, az OKTH általános elnökhelyettese volt, s ennek keretében többek között a természetvédelmet is felügyelte.
Jelentős teljesítménye és nagy érdeme, hogy a magyar természetvédelmet nemzetközi szinten is elismertté vált. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium létrehozása után ebbe az új hivatalba az OKTH beolvadt, ő pedig a tárca külügyeit intézte (ebben román, olasz, spanyol, s részben francia nyelvtudása is segítette), valamint a természetvédelmet irányító miniszterhelyettesként dolgozott tovább 1990-ben bekövetkezett nyugállományba vonulásáig.
Az Országos Erdészeti Egyesületben – amelynek egyetemista kora óta volt tagja – kiemelkedő munkát végzett. 1956-1976-ig, majd 1994-1998-ig volt az országos elnökség tagja. Két választási cikluson keresztül, 1980–88 között volt a Budapesti Helyi Csoport elnöke. 1994-ben az OEE általános alelnökének választották meg, ebben beosztásában többek között azon is munkálkodott, hogy a természetvédő és az erdész társadalom között évtizedek óta fennálló feszültségeket mérsékelje. Az Országos Erdészeti Egyesület 2008-ban Tiszteletbeli tagjává választotta.
Főbb munkái: Erdőleltár I-III., Erdészeti címtár I-III., Vörös könyv, Természetvédelem, A magyar Természetvédelem története. Rakonczay Zoltán jelentős szakirodalmi és népszerűsítő tevékenységet is kifejtett. Jelentősebb publikációinak száma 300, melyből 30 a könyv.
Elismerései: Munka Érdemrend bronz fokozata, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Kaán Károly Emlékérem, Pro Natura díj, a Nyugat-magyarországi Egyetem díszpolgára,
Rakonczay Zoltánt 2018. október 4-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
