Két új erdészeti támogatás nyílik a Darányi Ignác Tervben, másik három pályázat feltételeit pedig módosította a tárca, hogy azok még jobban szolgálják az erdőgazdálkodók érdekeit – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mai sajtótájékoztatóján, melyet Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkárral közösen tartott.
V. Németh Zsolt elmondta: az új lehetőségek közül a legfontosabb a Natura 2000 erdőterületeken gazdálkodóknak szóló kompenzációs támogatás, 10,5 milliárd forintos kerettel. A magán-erdőgazdálkodók az egységes kérelemben, május 15-ig kérhetnek hektáronként, faállomány szerint 40-230 eurót (12-69 ezer forintot), amely a kieső jövedelem 60%-át fedezi. A hiányos, vagy hibásan kitöltött kérelmeket május 31-ig szankciómentesen lehet módosítani. A támogatás célja a különleges fajok, élőhelyek védelme, az ökológiai szempontból is fenntartható erdőgazdálkodás elősegítése
Fiatal erdők ápolására azok az erdőgazdálkodók kérhetnek támogatást, akik legalább 20 hektár, magán- vagy önkormányzati tulajdonban lévő erdőterületen gazdálkodnak. A forráskeret 2 milliárd forint, egy pályázó legfeljebb 21 millió forintot kaphat például ápolásra, törzsnyesésre, tisztításra. A kérelmeket május 2-31. között lehet benyújtani az illetékes erdészeti igazgatósághoz.
40%-kal emelkedett az erdő-környezetvédelemre igényelhető forrás összege, melyet többek között erdei tisztások fenntartására, vagy természetkímélő anyagmozgatásra lehet felhasználni; a támogatás a kieső jövedelmet pótolja. Egy pályázó 50-280 euró (15-80 ezer forint) közötti összeget kaphat hektáronként, attól függően, hogy milyen tevékenység után kéri a forrást.
Erdészeti potenciál (állomány, termőképesség) helyreállítására akkor pályázhatnak az erdészek, ha valamilyen természeti kár (fagy, szél, belvíz, aszály, tűz) éri az erdeiket. A tárca két és félszeresére emelte az alaptámogatás maximálisan igényelhető összegét, 200-2065 eurót (60-620 ezer forintot) kérhetnek a jelentkezők, tehát akkora összeget, mintha új erdőt telepítenének.
Az erdőszerkezet átalakítására adható támogatás feltételeit is módosította a minisztérium, melynek célja leromlott állapotú, vagy idegen fajokból álló erdők helyett tájhonos, egészséges erdők telepítése. Az erdőgazdálkodóknak eddig gondot okozott, hogy támogatást csak a szerkezetátalakítást megelőző tarvágás után kérhettek, most azonban a fák kivágásával megvárhatják a támogatási határozatot.
Az utóbbi három pályázatra több tízmilliárd forint áll rendelkezésre, s mindháromra erdőtervvel rendelkező erdőgazdálkodók nyújthatnak be támogatási kérelmeket október 1-november 30. között.
Kardeván Endre elmondta, hogy Magyarország területének 20,7%-át, mintegy 2 millió hektárt borít erdő, ebből 800 ezer hektár magántulajdonban van, 1,2 millió hektár állami vagy közösségi terület. A Vidékfejlesztési Minisztérium célja, hogy hosszú távon 27%-ra növekedjen az erdős területek nagysága, ehhez a következő ötven évben évente 10-15 ezer hektár erdőt kell telepíteni.
Hazánkban 800 ezer hektár Natura 2000 erdőterület található, ebből 190 ezer hektár van magánkézben. A Natura 2000 erdőterületeken 2011-től a Natura 2000 előírásoknak megfelelően készülnek az erdőtelepítési tervek, a korábbi terveket pedig már felülvizsgálták. A Natura 2000 területek az Európai Unió ökológiai hálózatának részei, amelyeket a természetes élőhelyek, valamint az állat- és növényfajok védelme érdekében jelöltek ki, ezért fontos, hogy azokat olyan szinten tartsuk fenn, ahogy az unió elvárja – hangsúlyozta az államtitkár.
A kapcsolódó MEGOSZ közleményt ide kattintva érheti el.
Forrás:VM Sajtóiroda Kép:Pápai Gábor
Forrás: Nagy László