Megjelent a 44/2012. (V.3.) VM rendelet, ami többek között rendelkezik:
1. Az "Erdészeti potenciál helyreállítása intézkedés támogatási összegeinek jelentős, több mint 2,5-szeres (!) emeléséről, vagyis például az eddig igénybe vehető 873 Eurós hektáronkénti maximális támogatás mértékét 2365 Euro/hektárra növeli.
2. Az "Erdő-környezetvédelmi" jogcím esetében pedig a támogatási összegek átlagosan 40 %-os (!) megemeléséről.
3. a "Közjóléti célú erdők fenntartása" célprogramnál arról, hogy már nemcsak a korábbi lehatárolt erdőállományok részesülhetnek támogatásban, hanem például az akácerdők is, hiszen közjóléti létesítmények itt is találhatók.
4. az "Erdőszerkezet átalakítás" intézkedés keretében már nem feltétel, hogy a tarvágás a támogatási kérelem benyújtása előtt megtörténjen, így jelentősen csökken a pályázók kockázatvállalása!
Az erről szóló részletesebb ÚMVP MB Irányító Hatóság által kiadott közleményt a szövegkapcsolóra kattintva olvashatják.
A 44/2012.(V.3.) VM rendelet ide kattintva érhető el.
A fenti módosításokat a MEGOSZ hosszú idő óta szorgalmazta, többet maga kezdeményezett, ezért külön is nagy öröm számunkra, hogy a Fiatal erdők ápolása és az Erdő-Natura jogcímek megnyitását követően ezek a magánerdő szempontjából rendkívül pozitív változások is életbe léptek. Külön köszönet illeti a szakmai és jogszabályalkotó stábot!
Kérjük mindenki figyelmesen tanulmányozza át a megjelent rendeletet és minél többen pályázzanak, éljenek a bővülő lehetőségekkel!
Erdész üdvözlettel:
Luzsi József, elnök Dr. Sárvári János,ügyvezető alelnök
Forrás: Nagy László