A Pilisi Parkerdő Zrt. csak tavaly több mint kétmillió facsemetét ültetett, és több száz hektáron végzett erdőmegújító csemeteültetési és magvetési munkálatokat. Az erdőgazdaság az ország erdeinek mindössze 3 százalékán gazdálkodik, de ezen a területen évente harmincmillió látogatási alkalmat regisztrálnak és hárommillió itt lakó számára nyújtanak természetes környezetet.
Budakeszi Vadaspark, Pilis Bike, Hárs-hegyi Örökerdő Tanösvény, Rám-szakadék, pálos zarándokút, Vadmacska Fajmegőrzési Program, erdei Iskolák, nyári táborok. A közös bennük, hogy mind a Pilisi Parkerdőhöz tartozó területek vagy program lehetőségek, illetve természetvédelmi törekvések eredményei. A Dunakanyar, Visegrád és Dömös környéke vagy a Budapest környéki hegyek Magyarország leglátogatottabb erdei közé tartoznak. Az értük felelős Pilisi Parkerdő Zrt. élen jár a természetes folyamatokat követő, azokat erősítő úgynevezett „örökerdő-gazdálkodás” bevezetésében. Területének már több mint ötödén folytat örökerdő-gazdálkodást, és csaknem felén folyamatos erdőborítást biztosító módon gazdálkodik.

A társaság által kezelt erdők majdnem kétharmada védett, ezért az aktív természetvédelem szervesen hozzátartozik a mindennapi munkához, attól nem elválasztható, és anélkül nem értelmezhető. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal való szoros együttműködés és a belső természetvédelmi törekvések eredménye számos kiemelkedő, saját kezdeményezésű, sikeres program lett, az erdei kistavak rekonstrukciójától a gödöllői Rózsakúti Erdőrezervátumon át a Vadmacska Fajmegőrzési Programig.
A társaság a természetközeli erdőgazdálkodás úttörőjeként, a városi erdők specialistájaként közel ezer kilométer erdei túraútvonalat tart fenn. Az utóbbi években – a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve – teljesen felújította az ezekhez kapcsolódó több száz erdei pihenőhelyet. Ezek a turistaútvonalak olyan népszerű helyeken és helyekre vezetnek, mint az ország egyik legszebb kilátását nyújtó Prédikálószék, vagy az alig tíz éve megnyitott, de gyorsan kultikussá vált Spartacus-ösvény.
Ez az infrastruktúra tökéletesen alkalmas erdei sportok szervezett űzésére is. A Parkerdő egyre népszerűbb terepe a teljesítménytúráknak, terepfutó-versenyeknek és egyéb outdoor tevékenységeknek. A Parkerdő – az országban elsőként – éppen azért alakította ki az Erdőbarát Rendezvény minősítési rendszert, hogy egyértelművé tegye a természetet nem károsító, azzal harmóniában megszervezett túrákra és versenyekre vonatkozó követelményeit.
A társaság kulcsfontosságúnak tartja a szemléletformálást és a környezeti nevelést is. A Parkerdő egyik legnépszerűbb bemutatóhelyén, a Budakeszi Vadasparkban, illetve a visegrádi Madas László és a Hármashatár-hegyi Erdészeti Erdei Iskolában évente csaknem 220 ezer látogatót – zömmel gyerekeket vagy gyerekes családokat – fogad. Itt a résztvevők játékos és élményekkel teli ismeretterjesztő foglalkozásokon, terepi bemutatókon ismerhetik meg az erdő összetett világát, és azt, hogy milyen erdei viselkedéssel lehet a legkevésbé zavarni, viszont a legjobban befogadni a Parkerdő számtalan természeti csodáját.
Szavazzon az Agráminisztérium Facebook oldalán a Pilisi Parkerdő legszebb területére! Találjuk meg együtt Magyarország legvonzóbb erdejét! A szavazók között nyereményeket sorsolunk ki.
További információ:
Forrás: Pilisi Parkedő Zrt.
Fotók: Pilsi Parkerdő Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László