"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Emléktáblát avattak dr. Roller Kálmán tiszteletére

Emléktáblát avattak dr. Roller Kálmán tiszteletére

A Geo-Environ Környezetvédő Egyesület és a Soproni Egyetem együttműködésében 2021. június 24-én, ünnepélyes keretek között felavatták az egyetem egykori rektora, Dr. Roller Kálmán emléktábláját.

Roller Kálmán vezetésével menekült Kanadába a főiskola hallgatóinak és oktatóinak egy része az 1956-os szabadságharc leverése után; neki köszönhető, hogy Vancouverben, az University of British Columbián létrehozott Sopron Divisio keretében, magyar nyelven szerezhettek erdőmérnöki diplomát a kivándorolt diákok. Erdészeti kutatásai nemzetközi szinten elismertté tették, emellett haláláig a torontói magyar csoport oszlopos tagja volt.

Az avatáson az Erdőmérnöki Kar dékánja, prof. dr. Bidló András méltatta Roller Kálmán szakmai életútját és emberi nagyságát. Dr. Tóth Imre, a Geo-Environ Egyesület Elnöke ismertette az egyesület tevékenységét, és beszélt arról, hogy borsodnádasi származása okán miért tartotta fontosnak az egyesület azt, hogy emléktáblát avassanak Roller Kálmán tiszteletére. Áprily Lajos: Szeret az erdő című versét Dr. Fülöp Mihály szavalta el, majd Magas Ádám, Sopron Megyei Jogú Város képviselőtestületének tagja beszélt arról, hogy Roller Kálmán az Erdőmérnöki Főiskola igazgatójaként megreformálta az oktatást, és bevezette a tíz féléves tanulmányi időt.

Az emléktáblát Dr. Tóth Imre és prof. dr. Bidló András közösen leplezte le, az emlékezés koszorúit pedig a Selmeci Társaság tagjainak közreműködésével a dékán és Novák-Kovács Zsolt, a Geo-Environ Egyesület alelnöke helyezte el.

Köszönjük azoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel az ünnepélyt, valamint köszönjük a társasház lakóinak segítségét, hogy elhelyezhettük méltó helyére Dr. Roller Kálmán emléktábláját. Köszönjük az Erdészeti és Faipari Képzést Támogató Alapítvány hozzájárulását az emléktábla felállításához. Köszönjük továbbá az Erdőmérnöki Kar és a Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár munkatársainak segítségét az ünnepség létrejöttében, az emléktábla kihelyezésében.

Az alábbiakban közöljük Prof. Dr. Bidló Andrásnak, az Erdőmérnöki Kar dékánjának ünnepi beszédét:

Jó szerencsét! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplő közönség!

Az Erdőmérnöki Karon hagyomány, hogy neves professzoraink, tanáraink emlékére szobrot, illetve emléktáblát avatunk. A mai nap e hagyomány keretében a Geo-Environ Környezetvédő Egyesület és a Soproni Egyetem együttműködésében avatunk emléktáblát dr. Roller Kálmán professzor úrnak azon a házon, ahol utolsóként Magyarországon lakott. Professzor úr életútja egy igazi 20. századi életút, amely egyes állomásait alapvetően meghatározták a történelem eseményei.

Roller Kálmán 1913-ban született Borsodnádasdon. Gimnáziumi éveit Ózdon kezdte, majd a premontrei rend gödöllői középiskolájában érettségizett le. Erdőmérnöki oklevelét 1937-ben szerezte meg Sopronban, végzés után Miskolcon kapott alföldfásítói megbízatást. Tevékenységét Tiszapalkonyán kezdte, majd a Nyírségben folytatta. A háború után Heves megyében kapott erdőgondnoki állást.

1949-ben felkérték az erdészeti kutatás ujjászervezésére, részt vett az Erdészeti Tudományos Intézet budapesti központjának megállapításában, amelynek igazgatója lett. 1951-ben kinevezték az Agrártudományi Egyetem soproni Erdőmérnöki Kara Erdőtelepítési és Fásítási Tanszékének vezetőjévé.

1954-ben az Erdőmérnöki Főiskola igazgatójává nevezték ki. Irányítása alatt megreformálták a főiskola oktatását, illetve bevezették a tíz féléves tanulmányi időt, amely növelte az oktatás színvonalát. Ezen eredményeket a tanártársaival, a szakmával és a diákokkal történő széles körű egyeztettésel érte el.

Az 1956-os forradalom új kihívás elé állította. Bár Sopronban – elsősorban az egyetemi diákságnak köszönhetően – a forradalom békésen zajlott, ennek leverése után az oktatók és a hallgatók jelentős része Ausztriába menekült. Roller Kálmán mindent elkövetett, hogy az erdőmérnök hallgatók ne szóródjanak szét. Az ő vezetésével a hallgatók többsége és számos oktató együtt vándorolt ki Kanadába, ahol először magyar, később angol nyelven folytatták, illetve fejezték be a tanulmányaikat a vancouveri University of British Columbia Egyetemen. Roller Kálmán a selmeci hagyományok szellemében megőrizte és egyben tartotta a magyar hallgatók csapatát, amit az is lehetővé tett, hogy 1961-ig a vancouveri University of British Columbia Magyar Divíziójának dékánjaként munkálkodott.

Egyetemi tevékenysége után a Kanadai Erdészeti Szolgálatnál dolgozott kutatóként, ahol az erdészeti genetika nemzetközileg is elismert szakembere lett. 1970-ben Kelet-Kanadában végzett kutató munkát az erdőtelepítések területén, ahonnan 1978-ban ment nyugdíjba. Ez után tovább dolgozott, konzultációs irodát nyitott, és hosszabb időt töltött tanulmányúton Hollandiában és Kolumbiában. 2004. január 4-én hunyt el Ontarióban.

Roller Kálmán szakmai életútja Miskolcon kezdődött és Kanadában fejeződött be, és két kontinensen volt meghatározó szakmai tevékenysége.

Emlékét azonban elsősorban a soproni egyetemi hallgatók egyben tartásában, a közös jövő megtalálásában és kanadai soproni helyi csoport fenntartásában szerzett érdemei miatt őrizzük meg. Döntése egy életre meghatározta több, mint 200 soproni erdőmérnök hallgató jövőjét. Ha ő nem áll ki a hallgatókért, akkor nem jött volna létre az a közösség Kanadában, amely a mai napig szorosan ápolja a kapcsolatot – a selmeci hagyományok szellemében – az óhazával.

Persze ez a döntés nem volt könnyű, még utólag sem. Erről Roller Kálmán, így ír a Kanadába való kerülésük 25 éves évfordulóján:

„Mégis az elmúlt 25 esztendő változást hozott mindnyájunk életébe. Gyermekeinkből szülők lettek, belőlünk megbecsült öregek, a menekültekből jómódú kanadai állampolgárok…. – Megbékélt minden bennünk és mindenki körülöttünk, 25 esztendő szorgos munkája után. – De mit szól majd a történelem mindehez? – Fogják-e tudni a történelem bírálói, hogy mindaz, ami történt, egy nehéz, nagy elhatározás eredménye volt: – felszámoltunk magunkban egy társadalmi rendszert, aminek eszelős politikájával nem értettünk egyet, és elhagytuk hazánkat, hogy megmentsük a magunk és gyermekeink lelkét egy kóros ideológiától. Sokan, vagy talán valamennyien, nem leszünk tanúi a történelmi bírálatnak, de biztos vagyok abban, hogy utódaink jogos büszkeséggel fognak megemlékezni rólunk, mert bíráink igazolni fogják tetteink helyességét.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az, hogy ma itt állunk, mutatja, hogy Roller Kálmánnak igaza volt, hiszen a történelem nem felejti el a Magyar Divíziót és ennek tagjait. Roller Kálmánnak kiemelt szerepe volt abban, hogy az erdőmérnök hallgatók együtt maradtak, és megszerezhették diplomájukat, és mai is – bár egyre kisebb létszámú – magyar közösséget alkotnak Kanadában. De igazuk volt azoknak is, akik itthon maradtak és itt végezték munkájukat.  Mindnyájan az Erdőmérnöki Kar alapjait képező selmeci-soproni közösség tagjai maradtak. Ezt az Erdőmérnöki Kar évtizedek óta azzal fejezi ki, hogy a Vancouverben és a Sopronban diplomát szerzett erdőmérnököknek 50 és 60 év után együtt adja át a tiszteletdiplomákat. Megható látni, mikor a valamikor évfolyamtársak újra találkoznak és „diáknak” érezhetik magukat.

Roller Kálmán érdemeit már életében is elismerték, megkapta – többek között – 1998-ban a Vadas Jenő Emlékérmet, 2002-ben a Magyar Köztársaság elnöke a  „kanadai magyarság érdekében, a magyar mérnökök szakmai hírnevének öregbítésében végzett tevékenysége elismeréseként” érdemrendet adományozott neki. A British Columbia Egyetemen „az erdészeti tudományok és egyetemi oktatás területén elért kimagasló eredményeiért” díszdoktorrá avatták. A Nyugat-magyarországi Egyetemtől 2003-ban díszpolgári kitüntetést kapott.

Emlékének megőrzésére, volt hallgatói, a Soproni-Kanadai Alumnai tagjai – Roller Kálmán ösztöndíjat alapítottak a kiemelkedő teljesítmény nyújtó hallgatóink számára, amit mindig az évnyitónkon adunk át. Roller Kálmán emlékét az Erdőmérnöki Kar mellett, a jövőben már ez a tábla is megőrzi, amit ezúton is köszönünk a kezdeményezőknek.

Köszönöm, hogy meghallgattak! Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!

Forrás: SOE

Fotók: SOE, SopronMédia

Hírszerkesztő: Nagy László