"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Minimális veszélyt jelentenek a farkasok a haszonállatokra a természetes élőhelyükön?

Minimális veszélyt jelentenek a farkasok a haszonállatokra a természetes élőhelyükön?

Minimális veszélyt jelentenek a legelő haszonállatokra a farkasok, mivel természetes környezetükben inkább vadállatokkal táplálkoznak – derítették ki német kutatók. Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy Közép-Ázsia belső térségeiben a farkasok étrendje főként haszonállatokból áll, ami egyre komolyabb konfliktusforrást jelent a nomád haszonállat-tenyésztők és a ragadozók, köztük a farkasok között.

A Mammalian Biology című folyóiratban közzétett tanulmányában a Göttingeni Egyetem és a görlitzi Senckenberg Múzeum kutatócsoportja a farkasok táplálkozási szokásainak járt utána. „Mongóliában 2008 és 2012 között terepmunkán gyűjtött ürülékből kimutattuk, hogy a farkasok étrendjének 89 százaléka patás vadállatokból, főként szibériai őzből állt.

A maradék 11 százalékot kisemlősök, nyulak, egerek adták. Még rovarok és bogyósgyümölcsök maradványait is megtaláltuk, de tenyésztett állatokét nem” – idézte Nina Tiralla biológust a Göttingeni Egyetem közleménye. „Ez meglepő volt, mert korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a legelő állatok a farkasok fő táplálékforrásai” – tette hozzá.

A kutatócsoport szerint a fő különbséget az állatok helyzete magyarázza. A mongóliai farkasokról készült korábbi kutatásokkal szemben a mostaniban a vizsgált minták természetközeli térségekből származtak, amelyek fajokban igen gazdagok és sokszínűek.

„Bár ezekben a térségekben is vannak legelő haszonállatok, a farkasok inkább a vadállatokat, például a szibériai őzeket részesítik előnyben, valószínűleg azért, mert azokat könnyebb és kevésbé veszélyes zsákmányul ejteni” – magyarázta a biológus.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy csekély veszélyt jelent a legelő haszonállatokra a farkas, mivel természetes, fajokban gazdag környezetében, ahol elegendő zsákmány van, inkább vadállatokkal táplálkozik. Ez nemcsak Mongóliára, hanem alapvetően más országokra is igaz.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Fotók: Magyar Mezőgazdaság

Hírszerkesztő: Nagy László