"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Madárodút kapnak váci és környékbeli óvodák az Ipoly Erdő Zrt. alapanyag hozzájárulásával

Madárodút kapnak váci és környékbeli óvodák az Ipoly Erdő Zrt. alapanyag hozzájárulásával

Az odúk múlt hét csütörtöki váci átadásán Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a természet- és környezetvédelem területén nem lehet elég korán elkezdeni a szemléletformálást. Az óvodások az odúknak köszönhetően megtapasztalhatják, milyen sokat tehetünk természeti környezetünk gazdagságáért.   

A miniszter tájékoztatása szerint a programban 31 település 52 óvodája vesz részt. Nagy István hangsúlyozta, hogy a 150 odút a projekt ötletgazdái szabadidejükben, az Ipoly Erdő Zrt. által felajánlott fenyődeszkákból, a Magyar Madártani Egyesület szakmai tanácsai alapján készítették el. A négyféle odú több madárfajnak - például kék cinegének, örvös légykapónak - nyújt biztonságos fészkelőhelyet.

Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy a madárodúk kihelyezése élményszerű tanulást jelent az óvodásoknak. Hozzátette: a projekt is azt igazolja, hogy Magyarországon példaértékűen gazdagodott a természetvédelmi és a környezeti nevelés eszköztára, így erősödött a felelős, természetközpontú zöld gondolkodás.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője fontosnak értékelte a kezdeményezést. Hozzátette: az óvodás koron túl, az iskolákban és azokon kívül is igyekeznek a környezet ismeretét, a természet védelmét tudatosítani a gyerekekben.

Közlése szerint már több mint ezer ökoiskola működik Magyarországon, emellett a Csodaszarvas iskolai közösségi programban és az Erzsébet-táborokban is szerepelnek a természet- és környezetvédelemről szóló tematikák, események. Hangsúlyozta azt is, hogy az országban minden újszülött után tíz fát ültetnek.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a kezdeményezés amellett, hogy környezettudatosságra nevel, arra is példát ad, hogy mindenkinek módja és lehetősége van tenni a természetért, akár egy madárodúval is.

Szabó Csaba természetvédelmi mérnök hallgató, ötletgazda elmondta, hogy az odúk elkészítése az első fontos eleme a Zöld Dunakanyar Programnak. A folytatásban ősszel rovarhoteleket terveznek kihelyezni és a természetvédelemmel kapcsolatos videósorozatot is indítanak. A programba bevonják a térség önkormányzatait, hogy közösen tegyenek a Dunakanyar levegőjének, vizeinek és környezetének tisztaságáért.

Forrás: MTI, AM

Fotók: Fekete István

Hírszerkesztő: Nagy László