Az időnként csapadékos idő ellenére is sokan vettek részt szombaton, a NYÍRERDŐ Napon a nyíregyházi Sóstói-erdőben. Az alapítása 30. évfordulóját idén ünneplő NYÍRERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a programot.
A résztvevőket a Nyíregyházi Erdészet igazgatója köszöntötte. Szokolovszki Géza elmondta, hogy a rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett Erdők Hetéhez kapcsolódik, aminek az a célja, hogy az erdész szakmát közelebb vigye az emberekhez. Felhívta a figyelmet, hogy az emberek tudják és értik, hogy nem az erdésztől, az erdőmérnöktől kell félteni az erdőt, sajnos van annak elég problémája, az erdész az, aki próbál ezeken a bajokon segíteni. Emlékeztetett, hogy az erdők a Covid-járvány idején is „nyitva voltak”, megtelt a Sóstói-erdő is. Soha annyi kirándulóval, futóval, kutya sétáltatóval nem találkoztak, mint akkor és ez azóta is így van – jelentette ki.
A városlakók számos érdekes programból választhattak. Az érdeklődőket erdészeti és vadászati kiállítás, madárgyűrűzés, kézműves mesterségek seregszemléje, erdei játszótér várta. Ki lehetett próbálni egy elektromos terepjárót, és vadpörköltet is lehetett kóstolni. Nagy sikert aratott a Lóci színpad Zenés állatvilág című interaktív családi műsora. Dávid Gábor, a magyar fakitermelő válogatott tagja - Kozák András, a válogatott technikai vezetője közreműködésével - látványos motorfűrész bemutatót tartott.
Az ovisok számára meghirdetett Süni futáson, illetve a 2024 méteres NYÍRERDŐ futáson több mint 550-en álltak rajthoz. A futóversenyen legtöbb tanulót indító oktatási intézmény, a Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor tagintézménye 100 ezer forintos fásítási ajándékot kapott. A tombolán az ajándékcsomagok és belépők mellett 10 mázsa tűzifát is kisorsoltak.
Forrás: NYÍRERDŐ Zrt.
Fotók: NYÍRERDŐ Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László