"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Összefogott az ország a tiszta környezetért

Összefogott az ország a tiszta környezetért

Az Összefogás a tiszta Magyarországért mozgalom keretében országszerte felvették az önkéntesek a kesztyűt, hogy szebbé, tisztábbá varázsolják a környezetet. Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciója 700 településen, összesen több mint 1500 helyszínen zajlott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol tavaly is szedtek szemetet a TeSzedd! önkéntesei, ott idén kevesebb volt a hulladék.

Az akciót közösen rendezte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és az Országos Polgárőr Szövetség. A rendezvény kiemelt támogatója az MTVA. A TeSzedd!-re ebben az évben is egyéni önkéntesek, vállalatok, önkormányzatok, iskolák és civil szervezetek jelentkeztek. Az összefogás célja idén is a gazdátlan, elhagyott hulladékkupacok eltüntetése volt, A TeSzedd! 2012 országos hulladékgyűjtő akció fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, szakmai irányítója pedig Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár.

Az akcióra előzetesen mintegy 110 ezren regisztráltak, a gyűjtőpontokon pedig a becslések szerint körülbelül ugyanennyi önkéntes csatlakozott hozzájuk. Pontos adatok még nincsenek arról, hogy a résztvevők hány tonna szeméttől szabadították meg a környezetet, a becslések szerint az önkéntesek kitartó munkájának köszönhetően legalább 3 ezer tonna hulladék gyűlt össze.

A szelektivitás mértékének és az újrahasznosítás arányának növelését tűzte ki célul a hulladékról szóló törvény, amely az Országgyűlés előtt van – erről Illés Zoltán beszélt a TeSzedd! egyik fővárosi helyszínén. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: a betétdíj bevezetésével azt szeretne elérni a kormány, hogy ne érje meg az üveget eldobni. A lerakási járulék pedig azt ösztönzi, hogy minél kevesebb hulladék végezze a lerakókban, helyette az újrahasznosítás kerüljön előtérbe. 

A munkában számos politikus is részt vett. Az akciót Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indította el Karcagon. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is kesztyűt húzott június másodikán, és részt vett az ország legnagyobb hulladékgyűjtési akciójában a fővárosi XVII. kerületi Ligetsoron. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Iváncon a helyi önkéntesekkel együtt rövid idő alatt negyven zsák szemetet szedett össze a település melletti erdő szélén. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Tápiószentmártonban tisztította meg a helyiekkel közösen a horgásztó környékét.

Hende Csaba honvédelmi miniszter Szombathelyen vett részt az országos hulladékgyűjtésben. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Pápán segített a helyi önkénteseknek, Tóth László gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára és Priit Pallum észt nagykövet is csatlakozott az akcióhoz.

Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akcióját a Vidékfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztériummal közösen szervezte, a rendezvény anyagi hátterét, a zsákok és kesztyűk beszerzését, az önkéntesek által összegyűjtött hulladék szakszerű begyűjtésének és lerakásának költségét ebben az évben az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség vállalta. A vízügyi igazgatóságok az Országos Polgárőr Szövetség közreműködésével idén 100 ezer pár munkavédelmi kesztyűt és ugyanennyi zsákot osztottak szét országszerte az önkéntesek között. A TeSzedd! zsákokban összegyűjtött szemetet a helyi hulladékgyűjtéssel foglakozó közszolgáltatók szállítják el.

A mozgalom tavaly indult útjára hagyományteremtő céllal, és Magyarország legsikeresebb civil akciója lett.