"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Készülnek a vadászati világkiállításra Vas megyében is

Készülnek a vadászati világkiállításra Vas megyében is

A jövő év őszén rendezik meg az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást Magyarországon. A felkészülés része, hogy az állami erdőgazdaságok egyenként körülbelül egyhektárnyi erdő telepítésével állítanak emléket az eseménynek. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által Káld határában telepített emlékerdőt tegnap délelőtt avatták fel.

A Vadászati Világkiállítást legutóbb 1971-ben rendezték meg Budapesten, amely akkor fontos társadalmi esemény volt és jelentős hatást gyakorolt a magyar vadgazdálkodásra és a természetvédelemre. Ötven év elmúltával újra világkiállításra készül az ország. Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás előkészületei javában zajlanak.

Káld határában, a Hidegkúti Vadászház közelében 1,4 hektár területen, egy felhagyott korábbi legelőn létesített új erdőt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. A Világkiállítás Vas megyei emlékerdejét tavasszal 5 ezer 800 kocsányos tölgy illetve több száz cser, madárcseresznye, mezei juhar és vadkörte facsemete elültetésével hozták létre.

Bakó Csaba, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese tegnapi köszöntőjében felidézte az 1971. évi világkiállítás emlékét. Ma is féltve őrzi azt a világkiállításjelvényt, amit akkor, 11 éves gyermekként a rendezvényen részt vevő szüleitől kapott. Akkor a vasfüggöny árnyékában Magyarország számára ez volt az első lehetőség, hogy pozitív képet mutasson a világ számára a híres magyar vadállomány, a vadűzés és vadgazdálkodás eredményeinek bemutatásával.

Bors Richárd, az Egy a Természettel NKft. szakmai igazgatója elmondta, hogy a világkiállításra való felkészülés jegyében az állami erdőgazdaságok emlékerdők telepítésével állítanak emléket a rangos eseménynek. A világkiállítás célja, hogy megmutassuk a világnak, Magyarország, illetve a meghívott országok mit gondolnak a vadászatról, a vadgazdálkodásról, az erdészetről, a horgászatról, a természeti értékekről és azok megóvásáról.

V. Németh Zsolt, az Agrár-minisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyele­téért felelős miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő utalt rá, hogy a világkiállításról számos emléktárgy, fotó, videó készül majd, de valószínűleg emlékezetesebbet és főleg hasznosabbat kevesebbet tudnánk kitalálni, mint egy emlékerdő, amely itt fogja majd hirdetni egy évszázad múlva is annak a pár napnak az emlékét.

Az átadóünnepség részeként V. Németh Zsolt, Bors Richárd és Bakó Csaba az emlékerdő mellett egy magyar tölgyet ültettek el. A faj jól alkalmazkodott a szárazabb, melegebb környezethez. A fajválasztás a klímaváltozás várható kihívásaira utal. Az ünnepség végén Balasi István esperes plébános mondott áldást.

 

Forrás: vaol.hu

Szerző: Gyöngyössy Péter

Fotók: Unger Tamás

Hírszerkesztő: Nagy László