"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Zarándoklat az erdei Pálos emlékhelyhez

Zarándoklat az erdei Pálos emlékhelyhez

A Nagymarosi Egyházközség hagyományos családos zarándoklatát idén május 7-én tartotta. A közel ötven család apraja-nagyja Törökmezőn gyülekezett, innen indult a tavaszi pompáját mutató erdőben az út a Toronyalja Pálos Emlékhelyhez, ahol a szentmisét Csáki Tibor atya celebrálta.

Az emlékhelyet néhány éve az Ipoly Erdő Zrt. alakította ki az egykor állt középkori pálos kolostor és templom helyszínén. Az építmény a korabeli templom szentélyének csúcsíves kontúrját követve mutatja be a valaha állt templom méreteit és alakját.

A erdő közepén megbúvó szakrális emlékhely élettel telik meg ezen alkalmakkor, a turisták is gyakorta felkeresik, de igazán a rendszeresen tartott, közösségi események töltik meg tartalommal az erdei emlékhelyet, így éri el valódi szerepét a felújítás. A történelmi, egyházi  erdei emlékhelyek megóvására, méltó bemutatására az erdészek korábban és ma is törekednek. A Pálos emlékhely ennek egy szép példája, ami így a mai kor emberének is felemelő élményt tud adni a nehéz mindennapokból kiszakadva.

Az egyházközségi zarándoklat közös ebéddel, majd a gyerekeknek a közeli tisztáson métázással zárult.

Forrás: Ipoly Erdő Zrt.

Fotók: Horváth Barnabás/Ipoly Erdő Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László