Szerző:Szakács László
A Zalaegerszegi Helyi Csoportnál 10 éve járt utoljára az egyesület főtitkára. Ezt a hiányosságot pótolta 2012. május 2-án Lomniczi Gergely, egyesületünk főtitkára, aki tájékoztatást adott az OEE tagnyilvántartás megújításáról és a jelenlegi aktuális feladatairól.
36 helyi csoport és 23 szakosztály van az egyesületben, április elejéig 3149 fő újította meg tagságát a korábbi 4200-ból. Kétharmada aktív dolgozó, több mint harmada erdész technikus, 1/3-a nyugdíjas, 200 fő jövedelemmel nem rendelkezik, tanuló. Örömtelinek mondta, hogy ilyen magas az erdész technikusok aránya. (Megjegyzésként kikívánkozik a tudósító tollából, hogy a küldöttek és a kitüntetettek közt vagy a hivatalos nagy szakmai rendezvényeken közel sem látni ilyen arányt. Nemrég Apatóczky István kollégánk „füstölgött” e témában).
Továbbiakban kifejtette, hogy az egyesület anyagilag stabil, a tavalyi megszorítások miatt a működés nehezen ment, de most már biztatóbb a jövő. Az egyesület titkársága egy főtitkárból és hetente három napot dolgozó nyugdíjas titkárnőből áll. Az Erdészeti Lapokat és egyéb kiadványokat a tagság postán kapja. Emellett mindenki tagsági kártyát kap, mellyel kedvezményesen lehet majd a megadott helyen vásárolni, vagy szolgáltatást igénybe venni. Különösen érdekes lehet az erdőgazdaságoknál lévő szállások kedvezményes igénybe vétele. Bemutatott egy mintapéldányt is.
Befejezésül a megújuló honlapot mutatta be. Kiemelte, hogy hetente ezren keresik fel, hasonló létszámban látogatják, mint az Erdészeti Lapokat. Főleg fiatalok. Sok sikert kívánt az új vezetésnek, remélve a gyakoribb találkozást.
Végül Vissi Géza a Helyi Csoport titkára az év hátralévő programját ismertette. Bakonyi kirándulás lesz május 18-án, a nyáron pedig Jereb Ottó tanár urat látnák vendégül, akinek számtalan tanítványa van megyénkben. Az öregdiák-tanár találkozó sakk és tekeversennyel lesz összekötve, utalva Jereb Ottó két kedvenc sportjára. Ősszel erdővédelmi technológiákról lesz előadás. Utoljára egy nagyobb magánerdő tulajdonos mutatná be erdejét.
Forrás:Zalaegerszegi Helyi Csoport
Forrás: Nagy László