"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elhunyt dr. Czerny Károly

Elhunyt dr. Czerny Károly

Dr. Czerny Károly (1944-2020) Kaán Károly-díjas, aranyokleveles erdőmérnök, az OEE Elnökségének egykori tagja, több díjjal kitüntetett építészmérnök, a magyar parkerdő kultúra kialakításának egyik úttörője és a magánerdő gazdálkodás OEE-be delegált szakértője: méltósággal viselt rövid betegség után csendben elaludt Budapesten, 2020. október 21-én. Temetése Dömsöd Nagyközségben lesz - jelképesen az édesapjával, Czerny Károly Antal második világháborús magyar királyi honvédtiszttel együtt - római katolikus szertartás szerint, 2020. november 5. napján, csütörtökön délelőtt 11 órakor.

Forrás: OEE

Hírszerkesztő: Nagy László