"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elhunyt Horváth Imre

Elhunyt Horváth Imre

Fájó szívvel tudatjuk, hogy Horváth Imre nyugalmazott kerületvezető erdész kollégánk 2025. február 17-én elhunyt. Társaságunk jogelődje, a Vértesi Állami Erdőgazdaság Tatabányai Erdészeténél vállalt munkát 1961-ben.

Kezdetben erdőművelő, majd fakitermelő munkás lett. Munka mellett Sopronban szerezte meg erdésztechnikusi képesítését.  Ezt követően lett a Koldusszállási kerület vezetője, amit nyugállományba vonulásáig betöltött.

A kerületvezetői feladatok mellett vadászati feladatokat is ellátott, tevékenyen részt vett a vendégvadásztatásban.  Hosszú ideig a Koldusszállási Vadászház mellett lévő szolgálati lakásban lakott, feleségével együtt 10 évig a vadászház gondnoki feladatait is végezte. 2005-ös nyugdíjazását követően még 4 évig dolgozott. Így a Vérteserdő Zrt-nél és annak jogelődjeinél összesen 48 évet töltött munkaviszonyban.

Házasságából egy fiú és egy leány gyermeke született. Nagy szeretettel vette körül 4 unokáját és egy dédunokáját. Sokat járta velük az erdőt.

Temetésének pontos időpontjáról később adunk tájékoztatást.

Nyugodjék békében!


 

A Gyászoló Család tájékoztatása szerint végső búcsúztatása 2025. március 13-án lesz 13 órai kezdettel Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben

Forrás: Vérteserdő Zrt.

Fotók: Gyászoló család és Tarjáni Antal

Hírszerkesztő: Nagy László