"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elhunyt Rozmann Antal

Elhunyt Rozmann Antal

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rozmann Antal erdésztechnikus, kerületvezető erdész kollégánk 2025. május 4-én életének 86. évében elhunyt.

Rozmann Antal Agostyánban született 1939. október 20-án. Ácsmester édesapja mestersége, sokrétű ismerete a fáról, olthatatlan erdőszeretete Antalban is felkeltette az érdeklődést, így az általános iskola elvégzése után erdész gyakornoknak állt. 4 év gyakornoki idő után Ásotthalmon szerzett erdész-vadász képesítést. 1960-ban kezdett a jogelőd Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Tatabányai Erdészeténél.

Közel négy évtizeden át, nagy szorgalommal, élethivatásaként végezte a rábízott feladatokat a Gerecse erdeiben. Tevékenységére jellemző volt a határozottság, pontosság és lényéből fakadó állandó jókedv. Szép bükkös, tölgyes erdősítések dicsérik munkáját, több éven át felügyelte a faszénégetés munkafolyamatait is. Oroszlánrészt vállalt a vadászati és vadgazdálkodási feladatokból, így vértestolnai erdészkerülete mellett éveken át szervezte és irányította az egyéni és társasvadászatokat is a Tatai, majd a Tatabányai Erdészet területén.

Nevéhez köthető két aranyérmes, gyönyörű gímszarvas trófea, melyek az 1971-es Világkiállítás hivatalos trófeakatalógusában is szerepelnek. Ugyancsak az Ő kíséretével került terítékre – a muflonok 1933-as telepítése óta – az első aranyérmes muflon kos, 1983 novemberében.

A szakma, az erdő, a vad iránti őszinte szeretete magával ragadta családját is, idősebb lánya, Hajnalka szintén erdész lett. Két lányától négy unokája született, s két dédunokának is örülhetett. 1999-es nyugállományba vonulását követően Agostyánban élt feleségével, Mártával. Kapcsolata nyugdíjas és aktívan dolgozó kollégáival nagyon jó volt. Szakmai életútjáról mindig úgy nyilatkozott, mint a legjobbról, hisz a munkája volt egyben a szenvedélye is.

Búcsúztatásának pontos időpontjáról később adunk tájékoztatást.

Nyugodjék békében!

 

Forrás: Vérteserdő Zrt.

Fotók: Gyászoló Család

Hírszerkesztő: Nagy László