"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Faültetéssel kezdődtek az Erdei Vándortáborok

Faültetéssel kezdődtek az Erdei Vándortáborok

Valamennyi útvonalon faültetéssel kezdődtek az Erdei Vándortáborok, az első útnak induló csoportok őshonos fákat ültettek mind a kilenc útvonalon. Az idei Erdei Vándortáborok során mintegy 4000 diák és kísérőik járják a hazai erdőket. A június közepétől augusztus második feléig tartó táborokban 160 csoport 9 útvonalon ismerheti meg Magyarország erdeit. A szervezők idén a zöld szemléletformálás mellett kiemelt figyelmet fordítanak a járványügyi szabályok maradéktalan betartására, a táborozók biztonságára.

Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortábor Programban a gyerekek a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát, a Zemplén, valamint idén először a Vértes és a Zselic természeti, illetve kulturális értékeit ismerhetik meg. A június 17-én induló Erdei Vándortáborok minden útvonalon faültetéssel kezdődtek: az elsőként útnak induló csoportok egy-egy őshonos fát ültettek erdészek útmutatásával, segítségével. A faültetések célja, hogy felhívja a diákok figyelmét az erdők és a fák szerepére, amit a klímaváltozás elleni fellépésben és a fenntartható gazdálkodásban töltenek be. Emellett jól szimbolizálja az egyéni és közösségi cselekvés lehetőségét, vagyis, hogy a társadalom minden tagja cselekvő részese lehet a klímavédelemnek. Fontos üzenetet hordoz az ültetett fajok kiválasztása: az adott termőhelynek megfelelő, változatos erdők kialakítására hívják fel a figyelmet. Így például a zempléni útvonalon az év fájának választott tatár juhar egy példányát, a Zselicben a Ropolyi-tónál pedig egy cseresznyefát ültettek el a táborozók.

Az Erdei Vándortábor Program egyik újdonságaként a szervezők ebben az évben a szokásos csoportos jelentkezés mellett egyéni jelentkezésre is lehetőséget biztosítanak. Azok, akik így kívánnak részt venni Erdei Vándortáborban, az Országos Erdészeti Egyesületnél jelentkezhetnek az egyhetes turnusok valamelyikére.

Idén a járvány ellenére több csoport indul, mint tavaly. A táborok szervezői a járványügyi szabályokat, intézkedéseket a teljes programsorozat alatt alkalmazzák. Az Erdei Vándortáborok helyszínei vidéken, a zsúfolt helyektől távol esnek, az útvonalak a természetben haladnak, ezzel is minimalizálva az emberi kontaktusok számát. Az állami erdőgazdaságok ökoturisztikai infrastruktúrája pedig szükség esetén megfelelően biztonságos hátteret biztosít a táborok lebonyolításához.

Az Erdei Vándortábor Program célja, hogy a fiatalok testközelből ismerjék meg a magyar erdőket és értékeiket; ismerjék meg, miért fontos a változó környezetben az erdők fenntartása és gyarapítása. A vándortáborokban a fenntartható erdőgazdálkodás összekapcsolódik a mindennapi zöld szemlélettel. A vándortáborok ökológiai lábnyoma minimális, hiszen a szervezők törekednek az étkeztetéshez újrahasznosítható és tartós csomagolóanyagok használatára, nagy hangsúlyt fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre, valamint felhívják a figyelmet a tudatos energia- és vízhasználatra is. Egyes útvonalakon éppen ezért nem lesz csomagszállítás, az erdei vándoroknak így maguknak kell vinniük csomagjaikat.

A fiatalok az Erdei Vándortáborok során erdei iskolai programokon vehetnek részt. A gyerekek a természeti értékeken kívül Magyarország kulturális örökségének olyan kincseit láthatják, mint a visegrádi Fellegvár és Salamon-torony, a csókakői, a drégelyi és a regéci vár (a Vértesben, a Börzsönyben, illetve a Zemplénben), vagy az Árpád-kori mánfai templom a Mecsekben.

 Az Erdei mellett megkezdődtek a Bringás és Vízi Vándortáborok, idén először pedig Zarándoktábor is indult. A Vándortábor Programot – amelyhez az élményeket bemutatandó novella-, vers- és fotópályázatot is meghirdettek a fiatalok számára – az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda koordinálja.

Forrás: OEE - Erdei Vándortáborok

Fotók: OEE - Erdei Vándortáborok

Hírszerkesztő: Nagy László