"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Fél óra alatt fogyott el hatezer sorfa

Fél óra alatt fogyott el hatezer sorfa

Óriási érdeklődés mellett zajlott le az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára történő jelentkezés. A 10 ezer fő alatti települések számára biztosított 12 000 sorfa néhány nap alatt gazdára talált – közölte Nagy István agrárminiszter.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően az őszi ültetési időszakra rendelkezésre álló fák már kedd délutánra elfogytak, míg az igénylés második szakaszában, csütörtök reggel mindössze fél óra alatt kapkodták el a tavaszi időszakra fennmaradt mintegy 6000 sorfát.

A tárcavezető kifejtette: folyamatos feldolgozás mellett az eddigi adatok alapján 225 önkormányzat igényelt eredményesen facsemetéket az őszi ültetési időszakra, és hasonló nagyságrendben érkezett eredményes igénylés tavaszra vonatkozóan.

A nagy érdeklődésre jellemző, hogy csak az első fél órában 900-an indították el a regisztrációs folyamatot, így a rendelkezésre álló fáknak azonnal a többszörösére érkezett igény. Hazánk mind a 19 megyéjéből érkeztek sikeres jelentkezések, köztük számos néhány tíz fős településről is. A sorfákat ősszel kezdi el kiszállítani a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt, az ültetéseket a helyi közösségek szervezik, amiben erdész és kertész szakemberek is segítséget nyújtanak- hangsúlyozat az agrárminiszter.

Összesen 19 fafajból lehetett válogatni, amik kifejezetten belterületi körülmények között ültethetők. Különös hangsúlyt kaptak az őshonos fák, köztük például a jó mézelőnek is számító hársak, de a legkedvezőtlenebb városi viszonyok között alkalmazható kertészeti változatok is elérhetők voltak, így az igénylők a helyi adottságoknak megfelelően választhattak.

A tárca legfontosabb klímavédelmi célkitűzéseinek egyike, hogy jelentősen növelje az ország fával borított területének arányát, amire a tapasztalatok szerint a társadalmi igény is egyre nagyobb. Nagy István emlékeztetett, hogy a mostani kezdeményezés fő célkitűzése is az volt, hogy felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Programban az önkormányzatok számára is rendelkezésre álló erdőtelepítési pályázati lehetőségekre.

Azt szeretnénk elérni, hogy a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarokon, oktatási és önkormányzati intézmények területén ültessék el ezeket a csemetéket. Kitért arra is, hogy már egyetlen fa elültetésével is hozzájárulhatunk az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez. Mindez a természetvédelem mellett azért is fontos, mert a fák elültetése és gondozása a helyi közösségeket is erősíti, ami megint csak egybevág az Agrárminisztérium értékrendjével- tette hozzá a tárcavezető.

Forrás: AM Sajtóiroda

Fotók: Fekete István

Hírszerkesztő: Nagy László