Az Országos Erdészeti Egyesület által kiírt Év erdésze verseny 2022. évi országos döntőjének házigazdája, az Egyesület ez évi nagy rendezvényének, az idén immár 152. OEE Vándorgyűlésnek is helyszínt adó állami erdőgazdaság, a Pilisi Parkerdő Zrt. volt. A területi válogató versenyek győztesei, május 18-19-én mérték össze szakmai tudásukat, a Bajnai Erdészet kezelésében lévő Gyarmatpusztán.
Idén 14. alkalommal került megrendezésre az országos döntő, ahol 20 versenyző mérte össze tudását. 19 állami erdőgazdaságot képviselő szakember és egy Erdélyből, Székelyföldről érkezett erdésztechnikus kolléga (versenyen kívül) vetélkedett az elméleti és számos terepi versenyszám sikeres megoldását igénylő Év erdésze 2022 kitüntető címért. A döntőt megelőzték a helyi válogató versenyek, ahol több mint 200 erdésztechnikus versengett a döntőbe kerülés jogáért.
A szakmai rendezvény fontos küldetése az erdész hivatás társadalmi és szakmai elismertségének növelése. Célja, hogy a résztvevők szaktudása a felkészülés során gyarapodjon, a szakmát művelők közötti barátságok pedig tovább erősödjenek. A versenyre az erdőgazdálkodásban dolgozó, felsőfokú erdészeti képesítéssel nem rendelkező erdésztechnikusok jelentkezhettek.
Az országos döntő eredményhirdetése május 19-én a Pilisi Parkerdő Zrt. Gyarmatpusztai vadászházában volt, ahol az Országos Erdészeti Egyesület képviseletében Andrésiné dr. Ambrus Ildikó technikus alelnök, illetve a házigazdák nevében Reinitz Gábor az erdőgazdaság vezérigazgatója adta át a díjakat. Rajtuk kívül Csór Attila a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője, a verseny szakmai főszervezője és Tóth Zoltán a versenynek helyszínt biztosító Bajnai Erdészet vezetője volt jelen.
Az egyes versenyszámok első helyezettjei oklevelet, illetve az Andreas Stihl Kft. és a Grube Kft. által felajánlott tárgyjutalmat kaptak. Ezúton is köszönjük partnereink támogatását.
Az összetett versenyben dobogós helyezést elért versenyzők a díjaikat a kárpát-medencei erdészek kiemelkedő országos rendezvényén, a Gödöllőn megrendezésre kerülő 152. OEE Vándorgyűlésen, június 30-án, az Ünnepi Közgyűlés keretében vehetik majd át.
Eredmények, összetett verseny:
I. helyzett: GERNER LÁSZLÓ, a Mecsekerdő Zrt. erdésze, aki ezzel 2022-ben az Év erdésze cím birtokosa lett.
II. helyezett:BAKTI PÉTER, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdésze.
III. helyezett: Horváth Flórián, a TAEG Zrt. erdésze.
Eredmények, az egyes versenyszámok győztesei:
1. Az összetett szakmai írásbeli feladatsor, a felismerés, valamint a golyós lövészet versenyszámok győztese:
BAKTI PÉTER, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdésze
2. Az erdőfelújítás leírása és az Élőfakészlet meghatározása körlapösszeg mérésével versenyszámok győztese:
PAPP JÓZSEF, a Gyulaj Zrt. erdésze
3. Az állományleírás versenyszám győztese:
DÉVAI LEVENTE, az Ipoly Erdő Zrt. erdésze
4. A famagasság és fatérfogatbecslés, valamint a rönk- számbavétel versenyszám győztese:
BÁTHORY PÉTER, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. erdésze
5. A gyérítésjelölés és a választékolás versenyszámok győztese:
GERNER LÁSZLÓ, a Mecsekerdő Zrt. erdésze
6. A készletgondozó használat jelölése, a sarang számbavétel, és a koronglövészet versenyszámok nyertese:
PÉTER KRISZTIÁN, a SEFAG Zrt. erdésze
7. Az erdőkár becslés versenyszám győztese:
NÁNÁSI ZSOLT, a VADEX Zrt. erdésze
8. A távolságbecslés és trófeaminősítés:
KOVÁCS KRISTÓF, a Kaszó Zrt. erdésze.
A Pilisi Parkerdő Zrt., az OEE 152. Vándorgyűlése során átadásra kerülő különdíját, a gyérítésjelölés versenyszámban:
GERNER LÁSZLÓ, a Mecsekerdő Zrt. erdésze,
míg a készletgondozó használat jelölése versenyszámban,
PÉTER KRISZTIÁN, a SEFAG Zrt. erdésze nyerte.
Andrási Zsoltnak, versenyen kívül indult erdélyi kollégának külön köszönet jár, hogy ismét részt tudott venni a megmérettetésen és tanúbizonyságot tett felkészültségéről. Az összesített eredménye alapján alig néhány ponttal maradt csak el a harmadik helyezett pontszámától.
Egyúttal köszönjük a versenybírók magasan kvalifikált, önzetlen szakmai munkáját. A MEGOSZ felajánlásának köszönhetően mindannyian a gödöllői Vándorgyűlés vendégei lesznek.
Forrás: OEE
Szerző: Nagy László
Fotók: Andrési Pál
Hírszerkesztő: Nagy László