"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Sopronban tartottak tavaszi régiós értekezletet az OEE Nyugat-dunántúli helyi csoportjainak vezetői

Sopronban tartottak tavaszi régiós értekezletet az OEE Nyugat-dunántúli helyi csoportjainak vezetői

A Nyugat-dunántúli régió 2025. évi tavaszi régiós értekezletére február 27-ére Sopronba invitálta az érintett helyi csoport képviselőket Bakó Csaba régióképviselő, az OEE Elnökségének tagja.

Az értekezlet helyszénét és a vendéglátást a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. biztosította a Muck Turistaházban, ahová mind a 11 helyi csoporttól megérkeztek a tisztségviselők, reprezentálva ezáltal a teljes egyesületi tagság közel egyharmadát. 

A résztvevők sajnálatuknak adtak hangot, hogy Főtitkárunk a meghívás és előzetes ígérete ellenére nem tudott időt szakítani a programon való részvételre 

(A tavasz során az OEE Főtitkára és az általa vezetett OEE Titkárság számos országos jelentőségű szakmai és erdőpedagógiai pályázati programot kell, hogy koordináljon, illetve már javában folyik az április végi Év erdésze verseny országos döntőjének, és az idén a hagyományosnál jelentősen korábban megrendezésre kerülő, május közepi, sárvári, OEE 156. Vándorgyűlés szervezése - a mindennapi működési feladatok mellett - igen szoros határidőkkel. És ne feledjük! Az OEE lesz a háziagzdája októberben a 19. EFPC-nek, azaz a 19. Európai Erdőpedagógiai Kongresszusnak  - a szerk.)     .

A rendezvény a házigazda rövid bemutatkozásával és legújabb projektjének, egy egyedi gyártású, „Traktor-harveszter” ismertetésével kezdődött, vetített képes előadás formájában. Ábrahám István vezérigazgató-helyettes jelezte a résztvevőknek, hogy a TAEG Zrt. szívesen tart hasonló, már terepi bemutatóval is egybekötött ismertetőt további érdeklődő szakmai csoportoknak.

Ezután Bakó Csaba régióképviselő vette át a szót, és tért rá a meghirdetett Egyesületi napirendi pontok megtárgyalására. Az ülés fő témája a 2025. évi kitüntetésre javasolt tagtársaink régióból történő delegálása volt.

A résztvevők először meghallgatták Bodor György régiós Díjbizottsági képviselőnk beszámolóját, a méltatások elkészítésével kapcsolatos praktikus javaslatait, majd hosszas megbeszélést követően a jelen lévők kialakították azt a jelölti listát, amelyet a régió azóta a Díjbizottság elé terjesztett.

A megbeszélés közben előkerült több, a Kitüntetési Szabályzat módosítására irányuló javaslat, amelyeket csokorba szedve „átadtunk” Bodor György DB képviselőnknek, a javaslatok továbbítása céljából.

Az Egyesület működésével kapcsolatos észrevételek is elhangzottak, élénk eszmecserét generálva a résztvevők között. Az itt elhangzott javaslatok tolmácsolására és képviseletére Bakó Csaba régióképviselőt kérték fel a H.Cs. delegáltak. 

Egy markánsabb, hangsúlyosabb észrevételt az alábbiakban idéznék: „További észrevételünk, hogy az Alapszabály többszöri módosításával az Egyesület operatív működésének részletes szabályait egyre inkább az egyes szabályzatok tartalmazzák. Ezek a dokumentumok nagyban meghatározzák az egyesületi élet alapvető kereteit, emiatt fontos lenne, hogy a szabályzatok bármilyen módosítását a Küldöttgyűlés hagyja jóvá.”

Az ülés másik kiemelt témája a régióban az OEE Szombathelyi H. Cs. és a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél megrendezésre kerülő idei Vándorgyűlés volt. A szervezők nevében Kardos Bendegúz helyi csoport. elnök  adott rövid tájékoztatást az OEE kárpát-medencei egyesületi nagyrendezvényének aktuális szervezési helyzetéről, a programokról. A házigazdák szeretettel várják az érdeklődő tagtársakat!.

Az OEE Nyugat-dunántúli régiós üléseinek szervezését és az azon való aktív részvételt az érintettek hagyományosan és régóta nagyon komolyan veszik.

Ezzel bizonyítva az Országos Erdészeti Egyesülettel szembeni tiszteletüket, mutatva egyúttal azt is, hogy az egyesületi élet mennyire fontos számukra, és mennyire fontosnak tartják a mögöttük álló, ezer főt meghaladó tagság lelkiismeretes képviseletét.Ez az értekezlet, az itt tanúsított aktivitás is ékesen bizonyította ezt.

A rendezvény ebéddel és kötetlen baráti beszélgetéssel, ágazati helyzetértékeléssel záródott. Köszönetünket fejezzük ki ezúton is a TAEG Zrt-nek a kiváló helyszín és a magas színvonalú vendéglátás biztosításáért.

Forrás: OEE Soproni H. Cs.

Szerző: Köveskuti Zoltán, elnök

Fotók: OEE Soproni H. Cs.

Hírszerkesztő: Nagy László