"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Szakmai ismeretterjesztő rendezvény Balassagyarmaton

Szakmai ismeretterjesztő rendezvény Balassagyarmaton

A folyamatos, élethosszig tartó képzés és önképzés fontossága régóta közismert. Az erdészeti szaktudás fejlesztése érdekében ugyanolyan elengedhetetlen, mint bármely szakterületen. Az Országos Erdészeti Egyesület Balassagyarmati Helyi Csoportja, az Ipoly Erdő Zrt-vel közösen szervezett programjaival ehhez a célhoz próbál a saját eszközeivel hozzájárulni.

A május hónapban megtartott Országos Erdészverseny területi fordulója után június 4-én az erdőgazdaság előadótermében ismeretterjesztő előadássorozattal várta az érdeklődőket. A helyi csoport rendezvényének kifejezetten egy kis szakmai kitekintés volt a célja, a program ennek megfelelően változatos témákat járt körbe..

Az előadásokat dr. Csóka György „Biológiai inváziók az erdőben” címet viselő – a várakozásnak megfelelően – nagyon szemléletes és jó hangulatú prezentációja nyitotta, majd szintén tőle hallhattunk a tölgyeseinket érintő legújabb rovartani kutatásokról.

A sort Szepesi András az EU erdészeti szakpolitákáinak és az erdők szénmegkötéséhez kapcsolódó nemzetközi gondolatoknak a bemutatásával folytatta. A terepi kollégák részére száraz, távolinak tűnő témakört az egész ágazatot érint(het)ő jövőbeli hatásokkal jól szemléltette a szakavatott előadó.

Ruff János a Királyréti Erdészet vezetője, a Királyrét környéki erdők közel 300 éves múltjáról, az egyes birtokosok, tulajdonosok erdőhasználatának lenyomatairól – az egykorú, nagy területű fahasználatokról, és azok mai napig tartó kihatásának kutatásáról számolt be. Csak érdekességképpen emelhetjük ki, hogy a 20. század közepéig 50 évnél nagyobb vágásfordulót nem nagyon találtak a vizsgálatok során! Érdemes azt tudatosítani, főként ahhoz viszonyítva, hol tart ebben a kérdésben a szakma (és az elvárások) napjainkban.

Az előadásokat az Agrárminisztérium kollégája – Félegyházi Luca – zárta a Közös Agrárpolitika keretében megnyitott és előkészítés alatt álló pályázati lehetőségeinek bemutatásával.

A rendezvény délelőttjén az erdőgazdaság saját szakszemélyzete részére belső képzést is tartott, ahol több szakterületet érintve bővíthették tudásukat munkatársaink. Az egységes kérelem és egyéb pályázatok keretében igényelt támogatások fenntartási kötelezettségei, az erdészeti és vadászati ágazati jogszabályok elmúlt időszakban foganatba ment változásai minden kollégát érintő kérdések. Az erdőgazdaság egyik erdészeténél tesztüzemben használt elektronikus vadászati nyilvántartó program bemutatása is a jövőképet hozta közelebb a hallgatóságnak. Aktuális növényvédelmi – vegyszerezési – tudnivalók után a terepi térinformatikai adatrögzítés (QField alkalmazás) lehetőségeiről kaptak ízelítőt a résztvevők. A minden bizonnyal a fontosságánál jelenleg messze jobban elhanyagolt téma, a termőhelyfeltárás és kutatás zárta a délelőtti programot.

Forrás: OEE Balassagyarmati H.Cs.

Szerző: Kovács Márton

Fotók: Haraszti Gyula

Hírszerkesztő: Nagy László