"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Minden egyesületi taghoz eljut a Trianon kiadvány!

Minden egyesületi taghoz eljut a Trianon kiadvány!

2020. decemberében, a trianoni emlékév végén, több mint két évig tartó kutatói és szerkesztési munka befejeztével, megjelent a békediktátum erdőgazdálkodási hatásait bemutató egyesületi, centenáriumi kiadvány.

A kötetben fiatal történész-levéltáros-muzeológus szerzőgárda mutatja be, a legfrissebb forráskutatási eredmények tükrében, Trianon valódi arcát, a magyar erdőgazdaságra gyakorolt sok rétű hatásait, a veszteségek mélységét és a már megcsonkolt határok közé szorult, jövőt kereső út első lépéseit, ezzel is tisztelegve a korszakban élt erdész elődök emléke előtt.

Az Egyesület vezetésének már a kiadvány tervezésekor is kiemelt célja volt, hogy a centenáriumra emlékező kiadvány minden egyesületi tag könyvespolcára felkerüljön. Ennek megvalósítása érdekében, az OEE Titkársága szervezésében, a helyi csoportok hathatós bevonásával, illetve, ahol szükséges, az állami erdőgazdaságok segítségével, legkésőbb 2021 február végéig minden tagunk kézbe veheti majd - reméljük haszonnal forgatva - az OEE Trianonra emlékező jubileumi kötetét.

Forrás: OEE

Fotók: OEE

Hírszerkesztő: Nagy László