"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elültették az Év fáját a nagykanizsai időspirálba- videó!

Elültették az Év fáját a nagykanizsai időspirálba- videó!

Az Erdők Nemzetközi Napja kapcsán a Zalaerdő Zrt. kedden elültette az idei és a tavalyi Év fáját a Csónakázó-tónál található időspirálba, a korábban Év fájává választott fajok képviselői közé.

Az Év fája mozgalom és a szavazás 1989-ben indult útjára Németországban, az esemény mindig jó alkalom arra, hogy az adott évben a kiválasztott fajról ismeretterjesztő cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, közelebb hozva a laikusokhoz a kevésbé ismert fafajokat is.

 

Hazánkban ennek mintájára kezdeményezte e szép hagyomány meghonosítását dr. Bartha Dénes egyetemi tanár az Országos Erdészeti Egyesületnél, 1995-ben. Ő alapította meg azt a kuratóriumot is, mely az év fája szavazást ma is kezdeményezi, illetve kijelöli arra a választható fafajokat. A felvetés jó fogadtatást kapott, így 1996 óta idehaza is minden évben sor kerül a szavazásra, 2013 óta online módon az Év fája honlapon keresztül.

A magyarországi erdészek célja, hogy az év fája választásnál őshonos fafajokat állítsanak a fókuszba.

Az Országos Erdészeti Egyesület által tavaly meghirdetett versenyre 2188 érvényes szavazat érkezett, ebből 1004 szavazatot kapott a lisztes berkenye (Sorbus aria), így ez a fafaj lett a 2021-es év fája.

A lisztes berkenye virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Ritka, de ökológiai jelentősége miatt természetes erdeinkben fontos faj.

A Zalaerdő tavaly tavasszal a járványügyi helyzet miatt egyáltalán nem szervezte meg a már hagyományos faültetési programot, így idén 2020-es év fáját is elültették. Ez pedig a tatár juhar volt (Acer tataricum) volt, amely 5014 érvényes szavazatból 2131 szavazattal lett az év fája az előző esztendőben. A tatár juhar a honfoglalás óta velünk van, ökológiai szerepe jelentős.

Az eseményen Varga Attila vezérigazgató-helyettes, gazdasági igazgató, az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportjának elnöke mondott beszédet.

Forrás: zaol.hu

Szerző: Horváth-Balogh Attila

Fotók: Zalaerdő Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László