"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ember nyelvén állatokról

Ember nyelvén állatokról

Az Országos Magyar Vadászkamara Vadászati Hagyományokat Ápoló és Kulturális Bizottság és a Budakeszi Vadaspark közös szervezésében a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészet, Erdészeti Információs Központjában került megtartásra 2019. december 3-án, a vadászat és a vadászati kultúra kommunikációja az oktatásban témakörben megrendezett konferencia.

A rendezvényt Oláh Csaba, az Országos Magyar Vadászkamara Vadászati Hagyományokat Ápoló és Kulturális Bizottság elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta az erdei iskolák fontosságát, ezen felül a Vadászkamara „Ismerd meg a vadászokat!” című programját. A környezeti nevelés múltját emelte ki, amelyben nagy szerep jut az erdei iskoláknak.

Az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője, Kovács Ferenc a „Milyen a megítélése a vadászoknak?” kérdéssel kezdte köszöntő gondolatait. A kommunikáció nagyon fontos, hiszen akár a gesztusoknak, a hangsúlynak is hihetetlenül nagy jelentősége van. A szakmának nehéz a bemutatása, hiszen a másik félnek, akik felé kommunikálni szeretnénk az erdészetről vagy a vadászatról, nagyon kevés a hiteles háttértudása az adott szakmáról – hangsúlyozta a főosztályvezető.

Szabó Péter, a Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztályelnöke szerint nagyon fontos, hogy a gyermekek befogadók legyenek az ismeretanyagokra. Kiemelten fontos, hogy felnőttkorukra jó döntéshozókká váljanak, ezen pedig közösen kell dolgozni az erdész-, és vadász társadalomnak. 

A köszöntőket követően elsőként Várhegyi Attila  bemutatta az új korszerű eszközöket és annak hasznosságát, használati módjait - például a VR szemüveget, telefonos objektív, mikrofon, bluetooth hangszóró - az erdei iskolákban.  Előadásában már interaktív játékra hívta a résztvevőket, mobil alkalmazás segítségével az ott megkapott QR kódokat beolvasva próbálhatták ki a MAPP OUT applikációkat. Gyakorlati bemutatójában  szintén ezzel a mobil alkalmazással az Erdészeti Információs Központ udvarán játékot próbálhattak ki a jelen lévők. Az állatokhoz tartozó lábnyomokat kellett megkeresni navigáció segítségével, ahol mindig egy feladat várt mindenkire.

Merena Rudolf - Indigo Communications – a holisztikus kommunikáció a cukiság fetisizmusa ellen címmeltaglalta, hogya közmédiában milyen a vadászok megítélése és a negatív ítéletnek mi lehet az oka.  Előadásával hozzászólásokra ösztönözte a hallgatóságot, így többen is véleményt alkottak és a végén eljutottak a párbeszéedek oda, hogy hogy mit is kellene kommunikálnia a vadászoknak a vadásztársadalomról és annak tevékenységéről.

A hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban  épületében - ahol a műtárgyak közé kell bevinni a természet csodáját, milyen kihívásokat és lehetőségeket rejt-, hogyan kommunikálunk a vadászatról témakörben tartott előadást Nagy-Hanula Viktória, a múzeum igazgatóhelyettese.  Ismertette a múzeumpedagógiai tevékenységeik sokaságát, programjaikat. Minden témakörhöz gyakorlati példát mutatott be. Óvodásoknál, általános iskolásoknál fontos, hogy a természetet megismerjék, megszeressék és tiszteljék, mert enélkül a későbbiekben nehezen lehet rávezetni őket a vadászat világának megismerésére. Fontos az érzékszervek és a játék bevonása.  Általános iskolásoknál már lehet beszélni a vadászatról a vadászati hagyományokról, olyan demonstrációs eszközökről, mint a csont, bőr, preparátum, kürt, kalap…. vetélkedők, pályázatok és alkotások bemutatásával. A középiskolás korosztályhoz eljutni mér kicsit nehezebb feladat. Fontos a pályaorientáció, a természethez közeli szakmák megismertetése.  

A felnőttek pont ugyanannyira akarnak játszani, mint a gyermekek, nekik is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a múzeum által kínált lehetőségeken (állatok bevonása, táborok, lézeres lövészet) keresztül -  ismerjék meg a vadászati kultúrát – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Minden korosztálynál fontos, hogy reflektáljunk a médiában elhangzottakra – ezen gondolattal fejezte be előadását Nagy-Hanula Viktória.

 

Forrás: OMVK

Fotók: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

Hírszerkesztő: Nagy László